Örökbefogadott csecsemőt szoptatni? Első látásra elég képtelen ötletnek tűnik. Vagy mégsem az? A tapasztalatok mást mutatnak. Hogy mit, kiderül a sorozat folytatásából.
Anyám kun volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az. Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz.? (József Attila: A Dunánál, 1936)
Ha valaki nem tanulta a verset, az is ismerheti József Attila szobrát a Duna-parton. Harmincegy éves volt, három éves kora óta nem látta apját, mégis úgy beszél róla, mintha az politikát, filozófiát, életmódot tanított volna neki.
A tesztoszteronnak és kémiai származékainak tényleges hatásai kor, szerv és faj szerint változók. Az állatfajok között jelentős különbség mutatkozik abban a tekintetben, hogy milyen sajátosságokban nyilvánul meg a nemek közötti különbség, és ezek nemcsak az emlőmirigyek fejlettségét jelentik.
A nemünket a génjeink határozzák meg, melyek az emberi test minden egyes sejtjében huszonhárom pár, kromoszómának nevezett mikroszkopikus csomagban találhatók. A huszonhárom pár mindegyikének egyik tagja az anyánktól származik, a másikra az apánktól teszünk szert. A huszonhárom emberi kromoszómapárt számozzák, és a megjelenésükben tapasztalható következetes eltérésekkel különböztetik meg egymástól. Amikor mikroszkópon át nézzük, 1-től 22-ig a párok mindkét tagja egyformának látszik. Csak a 23. pár, az úgynevezett nemi kromoszómák esetében térnek el egymástól, és csakis a férfiaknál, akik ebben a 23. párban rendelkeznek egy nagy kromoszómával (amit X-kromoszómának hívnak) és egy kicsivel (az Y kromoszómával). A nőknél ugyanitt két, párba rendeződött X-kromoszómát találunk.
Tőlünk, férfiaktól manapság elvárják, hogy vegyünk részt gyermekeink gondozásában. Semmiféle ellenvetést nem tehetünk, minthogy gyakorlatilag mindazt teljes mértékben meg tudjuk tenni a gyermekünkért, amit a feleségünk. Amikor tehát 1987-ben megszülettek az ikerfiaim, annak rendje és módja szerint megtanultam pelenkázni, eltakarítani a hányadékot, és elvégezni a többi feladatot is, ami a szülői léttel együtt jár. Egyetlen feladat alól azonban felmentést éreztem: ez a csecsemők szoptatása volt, ami pedig láthatóan kimerítette a feleségemet.
Nem is emlékszem, mikor fogalmazódott meg bennem, hogy szülni a gyermekem apjával szeretnék. Lehet, hogy csak akkor, amikor várandós lettem. De azt biztosan tudtam, hogy így akarom. Ámbár részemről ez „kemény dió" volt, ugyanis a férjem nem az a típus, akinek meg lehet mondani, hogy neki mi a jó, ő mit tegyen.
A baba életének első hónapjában rengeteg időt töltötök azzal, hogy megismerkedjetek egymással. A nap legnagyobb részét a kicsi ugyan átalussza, nektek viszont folyamatosan arra kell törekednetek, hogy a legjobbat adjátok neki: szeretetet, törődést, gondozást. Időnként belefáradhattok mindebbe, de ettől az érzéstől nem szabad megijedni; csupán azt jelzi, hogy pihenésre, kikapcsolódásra van szükségetek. Hogyan? Íme néhány jótanács:
A fürdetés eleinte nem feltétlenül kellemes élmény a babának, később azonban megszokja, sőt a kicsik nagy része kifejezetten megkedveli a pancsolást. A mindkettőtöknek vagy mindhármótoknak örömet adó és biztonságos fürdetéshez az alábbi tanácsokat ajánljuk az újdonsült szülők figyelmébe.
Mosolyogj a kicsire, beszélj hozzá, simogasd meg, vedd a karodba, amikor csak lehet. Tegyél így etetés közben, fürdetéskor, vagy amikor a pelenkáját cseréled. Így megnyugszik, és megszokja a biztonságot, érzi a szeretetet. Emellett is előfordul persze, hogy sírni kezd pelenkázás közben, vagy etetés után. Ha ez megtörténik, ne ijedj meg, több módja van annak, hogy megnyugtasd. Minden kisbaba más, mindegyiküknél más válik be.
A babák hónapokkal azelőtt megkezdik a „nyelvtanulást", hogy kimondanák az első szót. Már a születés utáni első hetekben megkezdődik ez a folyamat. A nagyon fiatal csecsemők is érzik a különbséget a beszéd és más jellegű hangok között; ez az első lépés. El tudják különíteni a féri és a női beszédet, valamint szüleik és más felnőttek hangját. A kutatók szerint a csecsemők agyműködésének sajátosságai miatt alakul ki ez a képesség nagyon korán.