|
Gyermekáldás, bábáskodás a magyar néphagyományban
A bába nemcsak a szülésben segített, a szülő asszony minden gondját-baját ismerte, amikor pedig az gyermekágyas lett, masszírozta, kente.
A bába tevékenysége
„Szülés után egy hétig járt a bábaasszony füröszteni. Szemmel tartotta a szopást, a gyermek fejlődését, hogy minden jól legyen. Amelyik gyermeket nehezebben szültem, azzal tovább jött." (Mezőség, Vajdakamarás)
A bába általában 7-14 napig járt, míg az anya „a boldogasszony ágyát feküdte". Megmasszírozta, megkente szappanos kézzel reggel és este. A masszázs lazító hatású, vér-, nyirokkeringés-aktiváló, -javító módszer.
„A szülés mindenképpen nehéz fizikai munka" (Anyaország, Érd), így a szüléstől fáradt, legyengült anya könnyebben visszakapja az életerejét.
„A bába megkente a beteg asszonynak, a kicsinek es megkenegette a lábacskáját, kezecskéjét, a testét. Megkente, osztán feresztette a kicsikét. Két hétre dudókból (gyógynövényekből) csinált feredőt az asszonynak is, a beteg asszonynak." (Moldva, Pusztina)
Szülés után hirtelen hormonszintesés következik be. Az anyukák fáradtak, érzékenyek, szoronganak, sírósak. Mind a masszázs, mind a gyógynövényfürdő segít a hormonháztartás normalizálásában. A meleg víz ellazít. A gyógynövényfürdő erős, sokféle növényi gyógyhatása egyesül. Nemcsak a biológiailag aktív anyagok szívódnak fel a bőrön keresztül, hanem a növények szubtilis gyógyereje feltölti, megerősíti az anyák biomágneses energiatestét. Ezt a fürdőt, ami regenerál, a csángók nehéz fizikai munka utáni fáradtság esetén, ízületi, mozgásszervi, meghűléses betegségekben, sőt hasmenésben is alkalmazzák mind a felnőtteknél, mind a csecsemőknél, gyerekeknél.
Az újszülött védelme
Az újszülöttet sok mágikus óvó-védő szokáscselekménnyel védték. Ezeknek egy része visszavezet a magyar népi gyógyászat honfoglaláskor előtti, ősi pneumatani rétegéhez.
„Az újszülött párnája alá fokhagymát tettek." (Udvarhelyszék, Oroszhegy)
„Illatos füvet, a kakukkfüvet használták. A baba párnája alá tették, szintén rosszűző volt. Az első fürdővizibe szoktak tenni dióhéjat, mert az elűzi a gonoszt. Mindig tettek valamit, egy színes rongyot, a gyermek sapkájára egy színes szalagocskát, pirosat általában, hogy ne igézzék meg. Hogy a rongyot nézzék, s ne a gyermeket igézzék. Ha megigézték, szenet öntöttek volt, vagy ólmot öntöttek, s csináltak szenes vizet. Ha nem volt kéznél szén, gyufaszálat dobáltak bele a vízbe." (Barcaság, Krizba)
A diófa a honfoglaló magyarok szent fája volt, tehát mágikus erőt tulajdonítottak neki. A szemmel rontás (megigézés) megelőzése, gyógyítása szintén a pneumatikus orvoslás körébe tartozik.
A római kereszténység felvétele óta szentelményeket, „imádságos könyvet tettünk a párnája alá". (Mezőség, Magyarpalatka)
„Kaptak keresztet a templomban, mikor megkeresztelték őket, az mindig volt a bölcsőben." (Kárpátalja, Bereg)
„Betették az olvasót a pólyába. Meg kellett szenteljék őket. A rózsafüzért behúzták a pólyafűzőbe, s megszentelték szentelt vízzel. Meglocsolták, s ezzel kicserélték. A vizet a paptól vitték haza." (Felvidék, Zsére)
A kicserél szó utal a néphitben szereplő váltott gyerek fogalmára, amely az egész Kárpát-medencében elterjedt.
„Az újszülöttet meg se mutatták mindenkinek, betakarták, mert megszólítják (megigézik), betakarták, hogy ne lássák meg." (Kárpátalja, Bereg)
„Addig a házba nem hívtak senkit, amíg nem keresztelték meg a pulyát. Nem engedtek senkit leülni az ágyra, a pulyát vitték ki. Bejöttek, beszélgettek, a pulyát betakarták, amíg nem volt megkeresztelve, addig nem láthatták, nem mutatták meg, amíg meg nem keresztelték." (Felvidék, Zsére)
„Nevet adtak neki mindjárt, s vitték keresztelni másnap reggel." (Felvidék, Zsére)
De nem mindig volt így. A honfoglalás idején a gyermeknek nem adtak nevet, vagy Nemvalónak, Nemélnek, Csúnyának, Nemtudomkának, nevezték, hogy a gonoszok ne találják meg, és ne ronthassák meg. Őseink névadási szokásai kapcsolatban állnak a mágiával, nevezetesen a névmágiával, névvarázzsal. Ezzel kapcsolatosan mind a mai napig megőrződött a csángóknál a beteges csecsemő jelképes újjászületését célzó rítus. Honfoglaló eleinknél még élt a lélekmegújulás hite.
Bernád Ilona
(Vége.)
Forrás: Napút |
