Egy amerikai vizsgálat összefüggést vélt felfedezni a kisdedkorban végrehajtott műtéti altatás és a későbbi tanulási zavarok között. Ez az első ilyen jellegű vizsgálat embereknél, és tovább nehezíti mind a szülők, mind az orvosok számára a műtét szükségességéről való döntést. A cikk az Anesthesiology című szaklapban jelent meg. A Mayo Klinika kutatói több mint ötezer, Olmstead megyében 1976 és 1982 között született gyerek esetében követték nyomon, hogy négyéves korukig hány műtéten estek át, továbbá milyen eredményeket értek el olvasási, írási és matematikai teszteken általános iskolától középiskoláig.
A koraszülés megelőzésének lehetőségeiről fogunk beszélni élőben, annak okairól és azokról a stratégiákról, amelyek igyekszenek minél jobb életkilátásokat biztosítani a koraszülötteknek, és segítik őket abban, hogy minél tökéletesebben utolérjék a többi kisgyereket.
Popper Péter elõadása az Aranytízben – Életképek régi Születés Hetékről (2005)
„Amilyen a kezdet, olyan lesz a vég"– kezdte Popper Péter az előadását. Csecsemőnek, gyermeknek, kutyának, rózsának szeretetre, cirógatásra van leginkább szüksége. És a cirógatást, egy utolsó kézfogást elvihetjük a haldoklónak is: talán békésebben tud elbúcsúzni.
Német kutatók hatvan újszülött sírását elemezve arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a német babák másképp sírnak, mint a franciák – mégpedig mindegyikőjük a saját anyanyelvén. Az újszülöttek ugyanis már az anyaméhben magukévá teszik szüleik nyelvét.
Babó Krisztina előadása előtt újszülöttekhez hasonló nagyságú játék babákat láttunk az előadói asztalon, gyönyörűen szövött hordozókendőkkel, környezetbarát pelenkákkal, nadrágocskákkal körbevéve. A gyülekező vendégek már az előkészület alatt kipróbálhatták a pasztellszínekben pompázó hordozókendőket. Néhányan az előtérben kendőben hordozott játék babákkal sétáltak.
A Várandósok Klubja tagjai ismét kérdésekkel fordultak a tanácsadókhoz: „Tudom, hogy sokan közülünk már nem az első babájukat várják, és már szinte rutinosan veszik ezeket az akadályokat, sokan pedig az első terhességük elején járnak, és még nem merültek fel bennük ilyen kérdések, én azért most mégis felvetném őket."
Egy amerikai egyetem kutatójának nemrég elkészült doktori disszertációja a köldökzsinór elkötésének ideális időpontját boncolgatja: a kutató az újszülöttekkel kapcsolatos tanulmányok ellentmondásaira hívta fel a szakmabeliek figyelmét.